15. Szövegszerkesztés elemei, lépései az anyaggyűjtéstől a megszólalásig

15. Szövegszerkesztés elemei, lépései az anyaggyűjtéstől a megszólalásig

Szöveget azért alkotunk, hogy közöljünk vele valamit. A szöveg a beszéd legnagyobb egysége, a kommunikáció eszköze. A szöveg kerek, egész, lezárt üzenet. Nyelvi és nem nyelvi összetevőkből áll. Jellemző rá a szövegösszetartó erő, amelynek két fajtája van:

- Globális kohézió: szöveg egészére ható összetartó erő

- Lineáris kohézió: szövegegységek láncszerű összekapcsolása

Szövegszerkesztés menete:

- Témaválasztás, címadás, a szövegtípus kiválasztása

- A kommunikációs körülmények feltérképezése

- Elő vázlat készítése

- Anyagyűjtés

- Az anyag elrendezése

- Vázlatírás

- A szöveg kidolgozása

- A szöveg emlékezetbe vésése

- Önellenőrzés, próbaelőadás

- A szöveg megszólaltatása

 Első lépések:

A témaválasztással és a címadással (a cím a leggyakrabban témamegjelölő, főleg az érvelő típusúnál) egy időben történhet a témának és a kommunikációs céloknak megfelelő szövegtípus kiválasztása. Majd végiggondoljuk a beszéd kommunikációs körülményeit Ž kiknek, milyen céllal, milyen helyzetben mondjuk, vagy írjuk a szöveget.

 Anyaggyűjtés:

A céltudatosabb anyaggyűjttés érdekében érdemesebb egy elővázlatot készíteni, amellyet az anyagok elrendezése után végleges formába önthetünk. Mármost ennek segítségével gyűjtjük össze a szövegünkhöz a szükséges anyagokat, ennek különféle forrásai lehetnek.

 Az elrendezés:

Az anyaggyűjtés után csoportosítjuk a szerzett adatokat, információkat és a beszéd nagyobb egységeihez kapcsoljuk őket (bevezetés, tárgyalás, befejezés), majd kiválasztjuk a legfontosabb gondolatokat, ezek lesznek a szöveg tételmondatai, ezután körérendezzük a kevésbé fontos gondolatokat, majd vázlatot írunk, amelybe kulcsszavak és a tételmondataink szerepelnek

Fontos!

- Egységes maradjon a szöveg, kisseb kitérések alkalmazhatóak

- Folyamatosan és összefüggően kapcsolódjanak az egyes elemek egyméshoz

- Logikus sorrendbe rendezzük mondanivalónkat

- A szövegrészek terjedelme arányosan legyen elosztva

- A részeket törekedjünk fontossági sorrendjükben elrendezni

- Mindig zárjuk le a szöveget

A szöveg kidolgozása:

Kialakítjuk a szöveg végső formáját. Stíluseszközök hasznáaltával szinesebbé tesszük. Megfelelően élünk a szövegformáló eszközökkel, a szerkezeti megoldásokkal, a jelentésebeli és grammatikai kapcsolóelemek használatával.

Fontos!

-Ügyeljünk a nyelvhelyességre és a helyesírásra

Az előadás

Megtervezzük az előadásmódot, vagyis hogy milyen nem nyelvi eszközöket fogunk alkalmazni beszéd közben. Ezt követi az emlékezetbe vésés. Érdemes a szöveget felmondanunk, mivel itt még sor kerülhet némi javításra, kisebb változtatásra, majd a legvég az, hogy a már kész szöveget előadjuk.

Fontos!

- Törekedjünk a spontán, természetesnek tűnő, szabad beszédre

- Lehetőleg ne olvassuk fel az egészet.

14. A szöveg szóban és írásban

14. A szöveg szóban és írásban

A szöveg a beszéd legnagyobb egysége, a kommunikáció eszköze, amely teljes, egész, lezárt és szándékolt üzenetként értelmezhető. Szöveget azért alkotunk, hogy közöljünk vele valamit.
A szövegnek vannak nyelvi (verbális) és nem nyelvi (non-verbális) összetevői.
A szöveg legfontosabb sajátossága a szövegelemeknek az összekapcsolódása, a szövegösszetartó erő vagy szövegkohézió. A szöveg egészére ható összetartó erő a globális kohézió. A szövegegységek láncszerű összekacsolódása, pedig a lineáris kohézió.

A szövegek csoportosításának szempontja lehet az, hogy a szöveg élőszóban vagy írásban születik-e. Ugyanazt a témát másképp fogalmazzuk meg beszélgetés keretében vagy tudósításban leírva.

Mind élőszóban, mind írásban számtalan típusú szöveget fogalmazunk, ezért nagyon nehéz összességükben jellemezni a szóbeli és az írásbeli szövegtípusokat.

Élőszóban (pl.: társalgásban) általában kevesebb igényességgel fogalmazunk, lazábbak a mondatkapcsolatok, szabálytalanabb a szövegszerkesztésünk, pongyolábbak a mondataink. Mivel a befogadó számára csak egyszer hangzik el a szöveg, helyzethez kötött, időben múlandó eseményt jelent, másképpen kell fölépíteni a szöveget szóban, mint írásban. Gyakrabban van szükségünk ismétlésekre és visszautalásokra. Az írásbelivel szemben viszont az az előnye, hogy azonnal látjuk, halljuk a hallgatók visszajelzéseit, és ezeket figyelembe vehetjük szövegalkotáskor.

Kifejezőeszközökben is gazdagabb az élőszó, mint az írott szöveg, hiszen a szavakat, mondatokat a beszéd nem nyelvi elemei kísérik: a hanglejtés, a tekintet, az arcjáték, a gesztusok, a testtartásunk, egész megjelenésünk. Szóban szívesebben használunk állandó nyelvi kifejezéseket, társalgási fordulatokat, töltelékszavakat.

Szóbeli szövegtípusok: a társalgás, a meghívás, a köszöntés, a kérés, a felelet, az előadás, a szónoki beszéd, stb.

Az írott szövegnek sem csupán nyelvi jelekkel, szavakkal és mondatokkal hatnak ránk, hanem egész formájukkal, szövegképükkel, a színekkel, a betűformákkal, a tagolással és az egyéb nem nyelvi jelekkel. Az élőszó látható és hallható nem nyelvi jeleit nem helyettesítik, de valamennyire megjelenítik az írásjelek. Mivel írásban van időnk előkészíteni, átgondolni és átolvasni a szöveget, írásbeli közléseink többnyire tudatosabbak, igényesebbek és megformáltabbak. Nincs szükség annyi ismétlésre, terjengősségre, hiszen az olvasónak van módja arra, hogy többször elolvassa a szöveget. Írásban viszont nincs lehetőségünk figyelembe venni az olvasó azonnali visszajelzéseit. Az írott forma maradandóbban őrzi a nyelvi hagyományokat.

Írásbeli szövegtípusok: feljegyzés, levél, dolgozat, önéletrajz, kérvény, hirdetés, értekezés, novella, stb.
A szövegfajtáknak három nagy csoportja van: az elbeszélő, a leíró és az elemző-meggyőző.
Elbeszélő közlésfajta: tudósító elbeszélés, jelenetszerű elbeszélés, élőbeszéd-megjelenítés: egyenes beszéd (szó szerinti idézés); függő beszéd (szabad idézés) szabad függő beszéd átélt beszéd
Leíró közlésfajta: tárgyilagos, részletező, irányított (közelitől a távoli felé vagy fordítva, kívülről befelé vagy fordítva)
Elemző–meggyőző: tanulmány, esszé, szónoklat, fölszólalás, vita, monográfia… használja a következtetést, magyarázatot, példát.

13. A szövegösszetartó erő: jelentésbeli és grammatikai kapcsolóelemei

13. A szövegösszetartó erő: jelentésbeli és grammatikai kapcsolóelemei

A szöveg legfontosabb sajátossága a szövegelemek összekapcsoltsága, azaz a szövegösszetartó erő (szövegkohézió). A szöveget nem csak a nem nyelvi, külső tényezők határozzák meg, hanem a szöveg egészét összetartja a téma, a cím is; a mondatokat pedig a nyelvtani és a jelentésbeli kapcsolóelemek. A szöveg egészére ható összetartó erőt idegen szóval globális kohéziónak nevezzük (globális: átfogó, az egészre vonatkozó). A szövegegységek, a mondatok láncszerű összekapcsolódására a lineáris kohézió kifejezést használjuk (lineáris: vonalas, egyenes vonalú).

A szövegösszetartó erő összetevői:

·         a szövegalkotást és a befogadást meghatározó nem nyelvi tényezők

·         a szöveg jelentésbeli kapcsolatai

·         a szöveg nyelvtani kapcsolatai

Nem minden szövegben találjuk meg a mondatokat összekapcsoló jelentésbeli és nyelvtani kapcsolóelemeket.

A szöveg globális kohéziójának eszköze a szöveg témahálózata. A témahálózat a szöveg mondanivalója, témája, amiről a szöveg szól. A téma folyamatos jelenlétét biztosítják a témamegjelölő szavak és a kulcsszók. Ezek a jelentésbeli kapcsolatot teremtik meg a rokon értelmű szavak, tágabb jelentéskörű szavak, ismétlődések útján. A kulcsszókat előre- és visszautalások fűzik össze, azaz a nyelvtani kapcsolóelemek.
A tartalmi-logikai hálózat: idő- és térbeli, ok-okozati, időrendi összefüggés; ezeket az igeidők, igemódok, igekötők, képzők, határozók biztosítják, mint nyelvtani kapcsolóelemek.
Fontos a témajelölő cím is, mely szintén a globális kohézió egyik eszköze.

A lineáris kohézió eszközei: a jelentésbeli kapcsolóelemek és a grammatikai, azaz a nyelvtani kapcsolóelemek.

A jelentésbeli kapcsolóelemek lehetnek szó és szószerkezeti ismétlések, melyek jelentéstani szempontból összefogják a szöveget.

Jelenthetnek tartalmi megerősítést, de színezhetik az ismétlést más-más hangulat, érzelmi töltés, illetve egyazon érzés árnyalatai, fokozatai. Ilyen jellegűek a versek refrénjei. Az ismétlés további formái: részleges ismétlés, változat, párhuzam, ellentét. A rokon értelműség az ismétlődés sajátos formája. Mivel a rokon értelmű szavak jelentése azonos, vagy csak árnyalati, fokozatbeli eltérésben különbözik, ezek a szavak lehetőséget adnak az egyhangúság elkerülésére. Gyakran találkozunk azonban azonos alakú, hasonló alakú, ellentétes jelentésű és többjelentésű szavakkal. A fölérendelt fogalmak vagy a metaforikus kifejezések új színt vihetnek a szövegbe.

Szövegösszetartó erő lehet az is, ha a valóságot halmazként fogjuk fel, és felsoroljuk a halmaz elemeit. Ebben az esetben a rész-egész viszonyán alapul a felsorolás. A tagmondatok és mondat egészek logikai-tartalmi elrendezése során ok-okozat, általános-konkrét előzmény-következmény, időrend, figyelem felkeltése-oldása szerkesztési alapszabályokra épülnek föl szövegeink.

A magyarázó-kiegészítő közbevetések szerepe a kiegészítés, a magyarázat, de el is maradhatnának a szövegből. Zárójellel, két gondolatjellel vagy két vessző közé téve szerkesztjük be a mondatba őket. Jelentésszintű kapcsolóelemek lehetnek a téma-réma kapcsolatok, vagyis az ismert és az új közléselemek.
Grammatikai kapcsolóelemek a névmások, az egyeztető toldalékok (pl. az igei személyragok, a birtokos személyjelek, vagy a többes szám jele), a hiányos mondatok, a határozott névelő, a kötőszó, a szórend és a mondatrend.

12. Az összetett mondat

13. Az összetett mondat

A mondat a beszéd legkisebb egysége. Olyan minimális közlemény, amely a kommunikációs folyamatban egy közlésmozzanattal (tájékoztatás, felhívás) építi tovább a mondandónkat. Intonációs (hanglejtésbeli) lezártság és önállóság jellemzi. A mondatok megszerkesztésének a szabályait a nyelvtan, azon belül is a mondattan foglalja össze.

Összetett mondat

Szerkezetileg tovább tagolható önálló tagmondatokra. A tagmondatok között valamilyen tartalmi, logikai kapcsolat van

Szervetlen ha:

-Mindkét tagmondat tagolatlan (Balázs, beszélj vele!)

-Egyek tagolt, a másik tagolatlan

Szerves ha:

-Mindkét tagmondat tagolt

-Mellérendelő összetett mondat

-Alárendelő összetett mondat

Alárendelő összetett mondat

A tagmondatok nem egyenrangúak, a mellékmondat a főmondat valamelyik mondatrészét fejezi ki. A főmondatban a mutató névmással kifejezett utalószó mondatrészi szerepe jelzi, hogy milyen típusú a mellékmondat. A főmondatot és a mellékmondatot a mellékmondat élén álló kötőszó (hogy, mint, mert), vagy vonatkozó névmás (aki, ami, ahol stb.) köti össze.

Ábrázolása:

j

 $

¨

Típusok:

-Alanyi

Pl.: Ki messze földről jön, sokat tud (az) beszélni.

-Állítmányi

Pl.: Amilyen az élete, olyan a beszéde.

-Tárgyi

Pl.: Annyit tanultam a beszédéből, mint az égdörgésből.

-Határozói

Pl.: Úgy beszél, mint a szélkelep.

-Jelzői

Pl.: Annyi esze sincs, mint egy tyúknak.

Mellérendelő összetett mondatok

A tagmondatok között valamilyen tartalmi-logikai viszony van. Ebben a viszonyban a tagmondatok egyenrangúak

Típus	Kötőszók	Példamondatok
Kapcsolatos	És, s, is, sőt, is-is, sem-sem, nemcsak-hanem is, egyrészt-másrészt	Mást mond, és mást gondol.
Ellentétes	Azonban, ellenben, pedig, viszont, (nem) hanem, ám, de csakhogy, mégis	Sokat beszél, de keveset mond
Választó	Vagy, vagy-vagy, akár-akár	Szólj szépen, vagy hallgass!
Magyarázó	Hiszen, mivel, ugyanis, tudniillik, azaz, vagyis, illetve, mégpedig	Kati lány, hiszen szoknyát hord.
Következtető	Ez, tehát, így, ennél fogva	Kedves, így sok barátja van.

11. A szófajok rendszere

11. A szófajok rendszere

A szavak jelentésük alapján két nagy osztályba sorolhatók:

1.       konkrét fogalmi jelentésük van (alapszófajú szavak)

2.       csak viszonyjelentéssel bír (viszonyszók)

A szavak alaki sajátosságaikban is különböznek egymástól. Toldalékolhatóságuk és tőtani viselkedésük alapján két csoportot alkotnak:

1.       toldalékolható (alapszófajok)

2.       nem toldalékolható (viszonyszók, mondatszók)

A szavak szófajokba sorolása nem könnyű feladat. Négy szempontot szoktak figyelembe venni besoroláskor:

·         a szavak szótári jelentését

·         a szavak alaki sajátosságát, vagyis azt, hogy milyen toldalékok járulhatnak hozzájuk

·         mondatbeli viselkedésüket: milyen mondatrészek lehetnek, illetve milyen mondatrészekkel bővíthetők

·         szövegbeli szerepüket

A magyar nyelvre jellemző szófajokat a következő három nagy csoportba oszthatjuk:

1.       alapszófajok

2.       viszonyszók

3.       mondatszók

I. Az alapszófajok

1., Valódi alapszófajok

·         jelentésük önálló, tartalmas fogalmi jelentés

·         toldalékolhatók

·         önállóan mondatrészek, bővítményeket vehetnek fel

·         ide tartozik: ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó

2., Névmások

·         jelentésüket a szövegben nyerik el

·         ragozhatók, képzők azonban csak kivételesen járulhatnak hozzájuk

·         önállóan mondatrészek, de alig bővíthetők

·         ide tartozik: főnévi névmások, melléknévi névmások, számnévi névmások, határozószói névmások

3., Igenevek

·         jelentésük önálló, tartalmas fogalmi jelentés

·         toldalékolhatók, önállóan mondatrészek, bővítményeket vehetnek fel

·         ide tartozik: főnévi igenév, melléknévi igenév (folyamatos, befejezett, beálló), határozói igenév

II. A viszonyszók

·         jelentésük viszonyjelentés

·         általában nem toldalékolhatók (kivétel a segédigék)

·         önállóan nem mondatrészek, nem bővíthetők

·         ide tartozik: névelő, névutó, segédige (fog, volna, lesz), igekötő, kötőszó, szóértékű módosítószó (nem, se)

III. A mondatszók

·         nincs önálló jelentésük, de érzelmet, indulatot, akaratot, véleményt stb. kifejezhetnek

·         nem toldalékolhatók

·         önállóan nem mondatrészek, nem bővíthetők, de önálló tagolatlan mondatok

·         ide tartozik: indulatszó, mondatértékű módosítószó

Sok olyan szavunk van, amelyek szótári alakjukban több szófaji kategóriába is beletartoznak. Az ilyen típusú szavakat több szófajú szavaknak nevezzük. A szövegkörnyezetből derül ki, hogy éppen akkor hova sorolható be.

Az alapszófajok körébe tartozó igenevek is több szófaj sajátosságait hordozzák magukban, ezek a tulajdonságok mindig és egyszerre vannak jelen. A két szófaj közötti átmenetet képviselik, ezért az igeneveket átmeneti szófajoknak nevezzük.