13. A szövegösszetartó erő: jelentésbeli és grammatikai kapcsolóelemei

13. A szövegösszetartó erő: jelentésbeli és grammatikai kapcsolóelemei

A szöveg legfontosabb sajátossága a szövegelemek összekapcsoltsága, azaz a szövegösszetartó erő (szövegkohézió). A szöveget nem csak a nem nyelvi, külső tényezők határozzák meg, hanem a szöveg egészét összetartja a téma, a cím is; a mondatokat pedig a nyelvtani és a jelentésbeli kapcsolóelemek. A szöveg egészére ható összetartó erőt idegen szóval globális kohéziónak nevezzük (globális: átfogó, az egészre vonatkozó). A szövegegységek, a mondatok láncszerű összekapcsolódására a lineáris kohézió kifejezést használjuk (lineáris: vonalas, egyenes vonalú).

A szövegösszetartó erő összetevői:

·         a szövegalkotást és a befogadást meghatározó nem nyelvi tényezők

·         a szöveg jelentésbeli kapcsolatai

·         a szöveg nyelvtani kapcsolatai

Nem minden szövegben találjuk meg a mondatokat összekapcsoló jelentésbeli és nyelvtani kapcsolóelemeket.

A szöveg globális kohéziójának eszköze a szöveg témahálózata. A témahálózat a szöveg mondanivalója, témája, amiről a szöveg szól. A téma folyamatos jelenlétét biztosítják a témamegjelölő szavak és a kulcsszók. Ezek a jelentésbeli kapcsolatot teremtik meg a rokon értelmű szavak, tágabb jelentéskörű szavak, ismétlődések útján. A kulcsszókat előre- és visszautalások fűzik össze, azaz a nyelvtani kapcsolóelemek.
A tartalmi-logikai hálózat: idő- és térbeli, ok-okozati, időrendi összefüggés; ezeket az igeidők, igemódok, igekötők, képzők, határozók biztosítják, mint nyelvtani kapcsolóelemek.
Fontos a témajelölő cím is, mely szintén a globális kohézió egyik eszköze.

A lineáris kohézió eszközei: a jelentésbeli kapcsolóelemek és a grammatikai, azaz a nyelvtani kapcsolóelemek.

A jelentésbeli kapcsolóelemek lehetnek szó és szószerkezeti ismétlések, melyek jelentéstani szempontból összefogják a szöveget.

Jelenthetnek tartalmi megerősítést, de színezhetik az ismétlést más-más hangulat, érzelmi töltés, illetve egyazon érzés árnyalatai, fokozatai. Ilyen jellegűek a versek refrénjei. Az ismétlés további formái: részleges ismétlés, változat, párhuzam, ellentét. A rokon értelműség az ismétlődés sajátos formája. Mivel a rokon értelmű szavak jelentése azonos, vagy csak árnyalati, fokozatbeli eltérésben különbözik, ezek a szavak lehetőséget adnak az egyhangúság elkerülésére. Gyakran találkozunk azonban azonos alakú, hasonló alakú, ellentétes jelentésű és többjelentésű szavakkal. A fölérendelt fogalmak vagy a metaforikus kifejezések új színt vihetnek a szövegbe.

Szövegösszetartó erő lehet az is, ha a valóságot halmazként fogjuk fel, és felsoroljuk a halmaz elemeit. Ebben az esetben a rész-egész viszonyán alapul a felsorolás. A tagmondatok és mondat egészek logikai-tartalmi elrendezése során ok-okozat, általános-konkrét előzmény-következmény, időrend, figyelem felkeltése-oldása szerkesztési alapszabályokra épülnek föl szövegeink.

A magyarázó-kiegészítő közbevetések szerepe a kiegészítés, a magyarázat, de el is maradhatnának a szövegből. Zárójellel, két gondolatjellel vagy két vessző közé téve szerkesztjük be a mondatba őket. Jelentésszintű kapcsolóelemek lehetnek a téma-réma kapcsolatok, vagyis az ismert és az új közléselemek.
Grammatikai kapcsolóelemek a névmások, az egyeztető toldalékok (pl. az igei személyragok, a birtokos személyjelek, vagy a többes szám jele), a hiányos mondatok, a határozott névelő, a kötőszó, a szórend és a mondatrend.