14. A szöveg szóban és írásban

14. A szöveg szóban és írásban

A szöveg a beszéd legnagyobb egysége, a kommunikáció eszköze, amely teljes, egész, lezárt és szándékolt üzenetként értelmezhető. Szöveget azért alkotunk, hogy közöljünk vele valamit.
A szövegnek vannak nyelvi (verbális) és nem nyelvi (non-verbális) összetevői.
A szöveg legfontosabb sajátossága a szövegelemeknek az összekapcsolódása, a szövegösszetartó erő vagy szövegkohézió. A szöveg egészére ható összetartó erő a globális kohézió. A szövegegységek láncszerű összekacsolódása, pedig a lineáris kohézió.

A szövegek csoportosításának szempontja lehet az, hogy a szöveg élőszóban vagy írásban születik-e. Ugyanazt a témát másképp fogalmazzuk meg beszélgetés keretében vagy tudósításban leírva.

Mind élőszóban, mind írásban számtalan típusú szöveget fogalmazunk, ezért nagyon nehéz összességükben jellemezni a szóbeli és az írásbeli szövegtípusokat.

Élőszóban (pl.: társalgásban) általában kevesebb igényességgel fogalmazunk, lazábbak a mondatkapcsolatok, szabálytalanabb a szövegszerkesztésünk, pongyolábbak a mondataink. Mivel a befogadó számára csak egyszer hangzik el a szöveg, helyzethez kötött, időben múlandó eseményt jelent, másképpen kell fölépíteni a szöveget szóban, mint írásban. Gyakrabban van szükségünk ismétlésekre és visszautalásokra. Az írásbelivel szemben viszont az az előnye, hogy azonnal látjuk, halljuk a hallgatók visszajelzéseit, és ezeket figyelembe vehetjük szövegalkotáskor.

Kifejezőeszközökben is gazdagabb az élőszó, mint az írott szöveg, hiszen a szavakat, mondatokat a beszéd nem nyelvi elemei kísérik: a hanglejtés, a tekintet, az arcjáték, a gesztusok, a testtartásunk, egész megjelenésünk. Szóban szívesebben használunk állandó nyelvi kifejezéseket, társalgási fordulatokat, töltelékszavakat.

Szóbeli szövegtípusok: a társalgás, a meghívás, a köszöntés, a kérés, a felelet, az előadás, a szónoki beszéd, stb.

Az írott szövegnek sem csupán nyelvi jelekkel, szavakkal és mondatokkal hatnak ránk, hanem egész formájukkal, szövegképükkel, a színekkel, a betűformákkal, a tagolással és az egyéb nem nyelvi jelekkel. Az élőszó látható és hallható nem nyelvi jeleit nem helyettesítik, de valamennyire megjelenítik az írásjelek. Mivel írásban van időnk előkészíteni, átgondolni és átolvasni a szöveget, írásbeli közléseink többnyire tudatosabbak, igényesebbek és megformáltabbak. Nincs szükség annyi ismétlésre, terjengősségre, hiszen az olvasónak van módja arra, hogy többször elolvassa a szöveget. Írásban viszont nincs lehetőségünk figyelembe venni az olvasó azonnali visszajelzéseit. Az írott forma maradandóbban őrzi a nyelvi hagyományokat.

Írásbeli szövegtípusok: feljegyzés, levél, dolgozat, önéletrajz, kérvény, hirdetés, értekezés, novella, stb.
A szövegfajtáknak három nagy csoportja van: az elbeszélő, a leíró és az elemző-meggyőző.
Elbeszélő közlésfajta: tudósító elbeszélés, jelenetszerű elbeszélés, élőbeszéd-megjelenítés: egyenes beszéd (szó szerinti idézés); függő beszéd (szabad idézés) szabad függő beszéd átélt beszéd
Leíró közlésfajta: tárgyilagos, részletező, irányított (közelitől a távoli felé vagy fordítva, kívülről befelé vagy fordítva)
Elemző–meggyőző: tanulmány, esszé, szónoklat, fölszólalás, vita, monográfia… használja a következtetést, magyarázatot, példát.